Szilézia Poroszországhoz kerülése után elvesztette legfontosabb borpiacait, 1748-tól sok szőlőt kivágtak, szántófölddé alakítottak. A szőlőművelés hagyományát ma is őrzik zárt sorban épült, jobbára földszintes gazdaházak, ahol egyre többen árulják megint a jó, soproni borokat, melyekhez jellegzetes ponzichter ételeket ajánlanak. (Bohnen Züchter - azaz babtermelő- nevet kapták az itt élő szőlősorok között babot is termelőszőlősgazdák. ) A XVIII. század végére Sopron elvesztette korábbi jelentőségét, de a művelődés és kultúra terén továbbra is az elsők között maradt. A XVIII. század közepétől (az országban másodikként) volt állandó kőszínháza. Haydn többször koncertezett itt. Az evangélikus líceum diákjaként élt a városban Ráth Mátyás, Batsányi János, Döbrentei Gábor, Berzsenyi Dániel. 1867-ben megalakították a Városi Múzeumot. 1809-ben Napóleon csapatai fél évre megszállták a várost. Ebből az időből eredeztetik a híres Soproni Kékfrankos nevét: a soproni bort megkedvelő franciák ugyanis a fehér színű háborús pénzért nem, csak a régebbi, értékesebb, kék frankért kaphattak belőle.
Blaguss Agora Hungary I Blaguss Magyarország
Sopronból induló buszos körutak | Akciós nyaralások - Online akciós utazások, azonos áron, mint az utazásszervezőnél!
Rólunk | Balfi Kirándulás
Sopron | 1000 Út Utazási Iroda
Sopron kultúrájának fontos részei a helyi szervezetek, művészek, alkotói körök, amelyek gyakorta mutatják be...
Soproni gasztronómiai programok 2022
2022. október 8 - 9. Kékfrankos Expressz
Soproni gasztronómiai programok, rendezvények, események. Sopron és környéke, mint bortermő vidék egyike a gazdag gasztronómiai kultúrával és hagyományokkal rendelkező tájaknak, igazán széles választékot tud nyújtani az itt élőknek és a látogatóknak egyaránt. Soproni gyerekprogramok 2022
2022. október 9. 10:15
`Julcsi meséi` - interaktív gyermekműsor és kézműves foglalkozás
Gyermekprogramok Sopronban és környékén - Sopron tárt kapukkal várja a gyermekes családokat! Izgalmas és szórakoztató élményekben lehet része minden korosztálynak. Számos állandó programlehetőség mellett kifejezetten gyermekeknek szóló fesztiválok és rendezvények is várják az ifjúságot. Találatok száma: 10
Kosárház Termelői piac Sopron 2022
2022. 01. - 12. 31. Termelői piacunk kapható: húskészítmény, sajt, zöldség, gyümölcs, csirke, savanyúság, méz, gomba, sütemény, lekvár, szörp, sült halak, halászlé, halételek.
Utazási iroda
Építészhallgató diákjaival két évente jött Sopronba, a helyreállítási módszerek tanulmányozása végett, tulajdonképpen szakmai gyakorlatra. Ő lehetett a jótékony lobbista, az alapítvány elnökeként bizonyára volt szerepe a döntés előkészítésében. Felhasznált irodalom:
Szabó Jenő: A soproni Városszépítő Egyesület története, Dercsényi Dezső: Sopron műemlékvédelmi-díja, Entz Géza: Három évtized műemlékvédelme Sopronban, Magyar Nemzet 1975. június 16. Európa-díjat kapott a magyar műemlékvédelem, Népszabadság 1975 november 1. Sopron kitüntetése, Alfred Toepfer Stiftung F. – toepfer-stiftung
A koronavírus-járvány hatására a soproniak utazási szokásai is megváltoztak. A helyi utazási irodák idén az átlagosnál több belföldi programmal készülnek. A szakértő azt javasolja: ha mégis külföldre utazunk, érdemes alaposan tájékozódni az aktuális járványügyi helyzetről. A helyi utazási irodák is megpróbáltak a lehető legjobban alkalmazkodni a koronavírus okozta nehézségekhez. A külföldi utak helyett idén nyáron nagyobb hangsúlyt fektetnek a több napos, belföldi pihenések szervezésére. - Utazásokat kezdtünk szervezni itthonra - mondta el Krisch Magdolna, a soproni Escort Tourist iroda tulajdonosa - 3-6 napos üdüléseken dolgozunk, kiragadva olyan helyeket, amelyek nem átlagosak, ahová szívesen mennek az emberek. Az augusztusi utunkra már most beteltek a helyek - fűzte hozzá az esetben, ha külföldi utazást tervezünk, azt most célszerű utazási irodák segítségével szervezni, mert amennyiben a nyaralás mégis meghiúsul, a cég visszatéríti a teljes befizetett összeget. - Ebből a szempontból vesztenivalója nincs az utazni vágyónak – emelte ki Krisch Magdolna.
- Dr. Stone 194. Fejezet! - FeedTheGeek
- Utazási iroda
- Utazási irodák - Sopron Régió
Összesen: 0 oldal, SZÉP-kártya elfogadóhely: Utazási iroda
SZÉP-kártya elfogadóhelyek (OTP, MKB, K&H)
Sopronban
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Sopronban, ahol:
Széchenyi Pihenő Kártya: 52db
Wellness: 6db
Különterem: 13db
Családbarát szálláshely: 25db
Kutya, macska bevihető: 13db
Internetcsatlakozás: 13db
Gyógyfürdő a közelben: 6db
Szauna: 10db
Étterem: 25db
Légkondicionálás: 10db