(A borítékokat csak nagyon kevesen vették igénybe, körülbelül az évfolyam ötöde. ) Megfigyelésem szerint szívesen válaszoltak a kérdőív kérdéseire. Egy esetben kérdezte meg egy szülő, hogy kötelező-e kitölteni. Azt válaszoltam, hogy nem kötelező, de ennek ellenére ő is kitöltötte. Néhány szülő későn érkezett, de az osztályfőnöktől vagy tőlem megkapták ők is a kérdőívet. Azonnal hozzáláttak a kitöltéséhez. A szülői értekezlet végére így majdnem mindenkitől visszakaptam a kitöltött kérdőívet. Csak egy-két ember vitte haza, és töltötte ki otthon. A hiányzó szülőknek másnap küldtem haza borítékban a kérdőívet. Volt olyan gyerek, aki csak a következő héten jött iskolába. A hazaküldött kérdőívek nagyon nehezen érkeztek vissza, hiába mentem be hétről hétre az osztályokba. Sőt egy osztályban tanítottam is. Volt olyan, aki már három kérdőívet is hazavitt, mégsem sikerült kitöltve visszahoznia. Ekkor láttam, hogy nagyon jó ötlet volt a szülői értekezleten kitöltetni a kérdőíveket, mert egyébként jóval kisebb százalékuk érkezett volna vissza.
Miskolci Avasi Gimnázium (Miskolc) véradóhely eseményei 2022-ben // Véradó Riadó! — Irányított véradás szervezés
század vége felé egyre erősödött a versenyhelyzet az iskolák között, amikor a nevelő-oktató munka minél magasabb szintű végzésén túl szükségessé vált a marketingtevékenység az iskolák falain belül is. Az iskola nem folytat ugyan termelő tevékenységet, de ha nehézségei támadnak, mégis szüksége lehet marketingre. Például, ha jóval kevesebben iratkoznak be az iskolába vagy kevesebb forrás áll rendelkezésére, esetleg kevesen vesznek részt olyan rendezvényeiken, melyeket kívülállók is látogathatnának. 6 A nonprofit szolgáltatások terén, így az iskolákban is a Public Relations vagy a marketing leginkább akkor válik a menedzsment részévé, ha a szervezet a források csökkenése, az érdeklődés 6 Móré Mariann: Marketing menedzsment a pedagógiában előadás anyaga alapján,, valamint Muhi B. Béla: Az iskolamarketing elméleti és gyakorlati kérdései alapján 10
megcsappanása vagy az éleződő verseny miatt komoly veszélybe kerül. 7 Írja róla Pavluska Valéria. Az ezredforduló tájékán még csak éppen körvonalazódni kezdett az oktatási szektorban a marketingtevékenység.
Napjainkra világossá vált, hogy az oktatásnak is szüksége van marketingkoncepció kidolgozására. A marketingkoncepció következő pillére az un. vevőorientáció. Ez alatt olyan gondolkodásmódot értünk, mely szerint meg kell ismerni a vásárlókat, igényeiket, elvárásaikat és igazodni ezekhez. Minden döntést ennek kell alárendelni. Egy iskola is lehet vevőorientációjú, vagy más néven fogyasztóközpontú, ami az azt jelenti, az iskola olyan programokat, szakköröket szervez, melyre a diákjainak szüksége van. Mindig szem előtt kell tartani a diákok igényeit, de fel is lehet kelteni az igényt olyan értékek befogadására, melyek önállóan nem kerülnének előtérbe. Például ilyenek a kulturális értékek. A marketingkoncepció harmadik pillére, összetevője a koordinált marketing. Az oktatási intézményeknek egyeztetnie kell a fenntartóval, igazodni a régió oktatási koncepciójához, oktatáspolitikai törekvésekhez a pedagógiai programjaik megalkotása és megvalósítása érdekében. A marketingkoncepció végső célja, hogy a vállalatnak hosszú távon minél nagyobb legyen a nyeresége.
3
Dolgozatommal az Avasi Gimnázium marketing munkáját szeretném elősegíteni. Áttekintem a marketing, ezen belül az iskolamarketing történetét, eddig feltárt alapvető tényeit, milyen eszközök alkalmazásával lehet jobban megismertetni az iskolát a közvéleménnyel, hogyan lehet népszerűvé tenni mind a közvélemény, mind az iskolához tartozók körében. Következtetéseket vonok le általános marketing ismeretekből az iskolákra vonatkozóan. Kutatásomban felmérem, elsősorban milyen forrásokból tájékozódnak a gimnáziumba jelentkezők az intézményben folyó munkáról, melyek a leghatékonyabb csatornák az információk terjesztésében, mely tényezők befolyásolják leginkább az iskolaválasztást, milyen irányban kell erősíteni a marketing munkát. A feltárt ismeretek alapján marketingtervet készítek az Avasi Gimnázium számára, melyet felhasználva népszerűbb lehet mind az általános iskolások, mind saját tanulói, mind a közvélemény szemében. Pályakezdőként egy olyan csapat tagjaként kezdtem dolgozni ebben az intézményben, melyet rövid idő alatt a város egyik legjobb gimnáziumaként kezdtek emlegetni.
Avasi Gimnázium adatok és képzések
- Cigány csunya szavak
- Avasi Gimnázium – Wikipédia
- Oktatási Hivatal
- Intézmény : Infóbázis
- 20 értékelés erről : Avasi Gimnázium (Iskola) Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén)
- SZAKDOLGOZAT. Iskolamarketinghez kapcsolódó empirikus kutatás a miskolci Avasi Gimnáziumban - PDF Free Download
Budapesti Corvinus Egyetem 2007., 175. 37
intelligenciával, neveltséggel érkezik. Néha csak egy évtized múltán, vagy még akkor sem lehet lemérni, hogy mennyit adott az iskola egy adott évfolyam tanulóinak. Ha az iskola arra törekszik, hogy igazodjon a mindenkori igényekhez, akkor fel kell mérnie az igényeket, folyamatosan mérnie kell az elégedettséget. Ha nem teszi, akkor elfordulnak tőle a gyerekek és a szülők. A szolgáltatások marketingfeladata közé tartozik a megfelelő panaszkezelés. A szakirodalom szerint nem elzárkózni kell ez elől, hanem bátorítani a fogyasztókat problémáik megfogalmazásában. Ez lényeges lehet a szolgáltatásminőség jövőbeni javítását illetően. Az is fontos, hogy a reklamálót ne ellenségesen fogadják és a reklamációnak jó, ha van egy formális rutinja. Nézzük, mi következik ebből konkrétan az iskolára vonatkozóan! Természetesen az, hogy meg kell kérdezni a szülőket és a gyerekeket az iskolai problémáikról. Az igazgatói iroda ajtajának mindenkor nyitva kell állnia a szülők előtt, sőt az igazgatónak és a tantestületnek elébe kell mennie a problémáknak és tisztázni kell azokat.
- Keresztszemes angyal minták rajz
- Katedra nyelviskola szeged
- Mennyi a minimálbér 2020 összege
- Autópálya románia térkép
- Crystal annyit kérek dalszöveg kereső
- Vanish szőnyegtisztító hab vélemények
- Programozható logikai vezérlő
- Gps nyomkövető és lehallgató
- Kisszámoló 2. osztály pdf
- Demjén ferenc miskolc del
- Dr koós krisztina e
- Fehér foltok a körmön