[1] Sz. Koncz István: Demjén – Félszáz év, Budapest, R & R Művészeti és Kulturális Bt. 14. [2] Miklós Tibor: Keresem a szót, keresem a hangot…, Budapest, 1977, Zeneműkiadó Vállalat, 114. [3] Sz. Koncz István: Demjén – Félszáz év, Budapest, R & R Művészeti és Kulturális Bt., 21. [4] Sz. Koncz István: Demjén – Félszáz év, Budapest, R & R Művészeti és Kulturális Bt., 37. [5] Sz. Koncz István: Demjén – Félszáz év, Budapest, R & R Művészeti és Kulturális Bt., 91.
Korábban Erzsébetváros, Ferencváros
és Csepel is adományozott nekem ilyen címet, de a fővárosit is megkaptam. Mindegyik megtisztelő, de a miskolci valóban különleges, hiszen diósgyőri gyerek vagyok, és bár négyéves voltam, amikor felköltöztünk Pestre, nyaranként visszajártam a rokonokhoz. Élnek még ott hozzátartozói? Demjén: Nem. Már csak barátok vannak. Igaz, hogy a svédországi húga már nincs az élők sorában? Demjén: Sajnos igaz. Két éve jött a szörnyű hír, hogy daganatos betegségben szenved, ki is utaztunk hozzá a nejemmel. A világ egyik legjobb klinikáján, a Karolinska Intézetben kezelték, ahol uszkve 80 éve Karinthy Frigyest is műtötték. Rossz bőrben volt, és ő is tudta, közeleg a vég, de békében ment el. Fájdalmat nem érzett. Megrázta? Demjén: Nagyon… (sóhajt) Én hozattam haza a földi maradványát, és végakarata szerint apánk mellé került. Sosem felejtem, ahogy ott álltunk a bátyámmal a kishúgunk temetésén. Álmunkban sem gondoltuk, hogy ő lesz az első, akinek mennie kell. István, hál' istennek, jó egészségnek örvend, pedig most lesz nyolcvan.