A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Jó tanuló, Jó sportoló a 2019/2020. tanévben Szűcs Cintia Csenge 8. b osztályos tanuló. "Köszönettel tartozom mindazoknak a tanároknak, akik segítettek, tanítottak, oktattak a jóra, és mindig példát mutattak. Segítettek abban, hogy ne csak felkészült diákként, hanem igaz, nyitott emberként készüljek fel egy új élethelyzetre. " Így fogalmazott Cintia az elmúlt éveken végig tekintve. Előbbi mondataiból is érzékelhető, hogy a csendes, kezdetben félénk kislány milyen nagy változáson ment át, s mára tudatos, okos lánnyá vált. Kitűnő tanuló, aki több tantárgyban is kiemelkedő eredményt ért el. A tanulást sosem vette félvállról. Osztálytársai kedvelték, egyikük a következőket írta róla:
"Cintia nagyon sokat tanult, még azt is megtanulta, ami nem volt kötelező. Mindig a legjobbra törekedett, és mindig a tőle telhető maximumot nyújtotta. " Az örökmozgó kislány több sportágban is kipróbálta magát. Kosárlabdázóként csapatával sikert sikerre halmozott:
5. osztályban:
a Diákolimpia Országos elődöntő 3. helyét szerezte meg,
a Megyei döntő 2. helyezettje.
- Jó tanuló jó sportoló 2013 relatif
- Magyarország jó tanulója jó sportolója 2020
- Magyarország jó tanuló jó sportolója
- Jó tanuló jó sportoló 2014 edition
- Magyarország jó tanulója jó sportolója
6. osztályban:
a Békés megyei Kosárlabda Bajnokság U12 1. helyével büszkélkedhet,
a Diákolimpia Megyei döntőjének 2. helyén végeztek. 7. osztályban:
a Diákolimpia Megyei döntőjének 1. helyezettjeként ért el sikert. A kézilabda sportágat is eredményesen űzte:
2018-ban: a Felföld kupa 3. helyezettje,
a 2020/21. tanév sikere: Újkígyós 3. hely
A történelem tantárgy is a kedvencei közé tartozott. Versenyeredményei közül kiemelkedik: az elmúlt tanévben a Tudásbajnokság
megyei 3. helyezése. Cintia eredményei igazolják azt a gondolatot, amellyel búcsúzik:
"A siker titka: akarni,
S a világ azoké, akikben akarat van. " Cintia felvételt nyert a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumba. Kívánunk sok sikert és kitartást a folytatáshoz is! Békés, 2020. június 19. Kövesd a BékésMátrixot a
Facebook-on
a legfrissebb békési információkért!
Jó tanuló jó sportoló 2013 relatif
- Fehér béla zöldvendéglő
- Menstruáció alatt csípő érzés
- T betű matrica facebook
- Keresés 🔎 lego creator 31069 csaladi villa | Vásárolj online az eMAG.hu-n
- Eduline.hu - Közoktatás: Ők kapták meg a "Magyarország jó tanulója, jó sportolója" címet
- Az OSB lapok felhasználási módjai és használatának színterei - Hír (v) - Pécs
- Átadták a „Jó tanuló, jó sportoló” díjakat – Gödöllői Szolgálat
- Jó tanuló jó sportoló 2015 cpanel