PEST MEGYE VESZÉLYEZTETETTSÉGE
Pest megye Magyarország középső részén található. Északról Szlovákia és Nógrád megye, keletről Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyék, délről Bács-Kiskun megye, nyugatról Fejér és Komárom-Esztergom megyék határolják. Székhelye Budapest, az ország fővárosa, amely azonban önálló területi egység, nem tartozik Pest megyéhez. Területe igen változatos, hegység és dombság éppúgy található itt, mint síkság. A megye legmagasabb pontjai a Csóványos (939 m), a Pilis (757 m) és a Dobogó-kő (700 m)
A Duna magyarországi szakaszának kb. negyede a megye területén található. További nagyobb folyóvizei az Ipoly, amely a Duna egyetlen jelentős Pest megyei mellékfolyója, valamint a Galga és a Tápió, amelyek a Tisza mellékfolyásai. Számos patak, kisvízfolyás és belvízcsatorna is található még a megyében. A megye legnagyobb állóvizét a délegyházi tórendszer alkotja. A megyében 187 település található, mely 18 járásban került felosztásra 2013. január 01-jét követően. Az igazgatóság illetékességi területén a főbb veszélyeztető hatások az alábbiakban foglalhatók össze:
Természeti katasztrófák általi veszélyeztető tényezők között az időjárási kockázatok valamennyi településen előfordulhatnak.
- Pest megyei települések
- Települések Magyarországon, települések listája » Országjáró
- Pest megyei települések - BAON
- Térképe
- Pest megyei települések • Konténer rendelés telefonon: +36 1 / 7733 700
Pest megyei települések
Települések Magyarországon, települések listája » Országjáró
Pest megyei települések - BAON
Könyv/Térképek, útikönyvek/Magyarország
normal_seller
0
Látogatók: 16
Kosárba tették: 0
Megfigyelők: 0
Pest megye településeinek atlasza - 184 település részletes térképe-T42i
A termék elkelt fix áron. Fix ár:
990 Ft
Kapcsolatfelvétel az eladóval:
A tranzakció lebonyolítása:
Regisztráció időpontja: 2011. 07. 26. Értékelés eladóként:
99. 62%
Értékelés vevőként:
100%
fix_price
Az áru helye
Magyarország
Átvételi helyek
Gödöllő
Budapest III. kerület
Aukció kezdete
2022. 09. 23. 17:12:43
Termékleírás
Szállítási feltételek
Elérhető szállítási pontok
A könyv a képeken látható állapotban van. Személyesen Budapesten és Gödöllőn is átvehető. Személyes átvétel esetén megtekintési garanciát vállalok. A személyes átvétel helyéről, időpontjáról és feltételeiről a felhasználónevem melletti ismerj meg i+ körben olvashat részletesebben. Polc: T42i- 112120
A postázás lehetséges MPL postapontra, csomagpontra, MPL automatába, házhoz, foxpost pontokra is. Ön választ. A szállítás ingyenes,
ha egyszerre legalább
20 000 Ft
értékben
vásárolsz az eladótól!
Térképe
- A 100 Tagú Cigányzenekar Kossuth-díjas sztárvendéggel ad jubileumi koncertet - Hazai sztár | Femina
- Siófok pincér állás
- Kárpitos bolt kecskemét térkép
- Holnaptól fokozott rendőri ellenőrzés lesz több Pest megyei településen - Infostart.hu
- ✔️ Cékla a babáknak - Cékla Info
- Átmeneti vízhiányra figyelmeztetnek tíz Pest megyei településen - Portfolio.hu
- Pest megyei települések
- Mtd fűnyíró füstöl
- Ingyenes fogpótlás 2019
Pest megyei települések • Konténer rendelés telefonon: +36 1 / 7733 700
BUDAPEST⇒ (Főváros) Információs területeink:Buda I., II., III., XI., XII., XXII. Pest-Észak IV, V., VI., VII., XIII., XIV., XV. XVI. ⇒ XVII. ⇒Pest-Dél VIII., IX., X., XVIII. ⇒ XIX., XX., XXI., XXIII. Budapesti Info oldal⇒ – Bp., XVI. Info oldal⇒
Veresegyház és környéke⇒ (Veresegyházi Kistérség) Települések: Csomád, Erdőkertes, Galgamácsa, Veresegyház⇒, Vácegres, Váckisújfalu, Vácrátót, ŐrbottyánRegionális Info oldal⇒ – Regionális Címjegyzék⇒Veresegyház Info oldal⇒– Veresi Címjegyzék⇒
Dunakeszi és környéke⇒ (Dunakeszi Kistérség) Települések: Dunakeszi, Fót⇒, Göd⇒, Mogyoród⇒Regionális Info oldal⇒ – Regionális Címjegyzék⇒Fót Info oldal⇒– Fóti Címjegyzék⇒Göd Info oldal⇒Mogyoród Info oldal⇒
Érd és környéke (Érdi Kistérség) Érd, Diósd, Százhalombatta, Tárnok.