1998-05-22 / 119. szám
10. oldal
Hirdetés
1998. május 22., péntek
MÁJUS TIZEDIKÉN MEGTETTÜK A DÖNTŐ LÉPÉST. MOST MÁR MINDENKI A SAJÁT SZEMÉVEL LÁTHATJA,
AMIT EDDIG CSAK SEJTENI, ÉREZNI LEHETETT: A MÚLT LEGYŐZHETŐ. A JÖVŐ ERŐI MEGSOKSZOROZÓDTAK. A Fidesz - Magyar Polgári Pártot
HÁROMSZOR ANNYIAN VÁLASZTOTTÁK,
MINT NÉGY ÉVVEL KORÁBBAN. A HELYZET EGYÉRTELMŰ. SENKI SEM ÁLLÍTHATJA TÖBBÉ, HOGY NINCS ALTERNATÍVA. A LEHETŐSÉG MEGSZÜLETETT. MlNDANNYIUNK SZÁMÁRA VILÁGOS, HOGY VAN MÁS VÁLASZTÁS: A POLGÁRI MAGYARORSZÁG. Csak egy lépésre vagyunk attól, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt
ÖNÁLLÓAN ALAKÍTSON FELELŐS POLGÁRI KORMÁNYT. A POLGÁRI JÖVŐ MEGVALÓSÍTHATÓ KÖZELSÉGBE KERÜLT. EGYRE TÖBBEN MERJÜK KIMONDANI, HOGY AKARJUK. Hogy szabadságot és jólétet akarunk. Családot és gyermekeket. Értelmes, tartalmas életet. Méltó időskort. Lehetőséget arra, hogy megvalósíthassuk álmainkat. Polgári Magyarországot akarunk. Csak rajtunk, választókon múlik.
- Budapest
- Movie
Budapest
2003-ban
fog- és szájbetegség szakterületén szakorvosi vizsgát tettem. 2014-ben
pedig konzerváló fogászat és fogpótlástanból szakvizsgáztam. A Szabady
Dentet 2004-ben alapítottam meg. Fő
tevékenységi köröm a fogmegtartó kezelések, a fogpótlástan, az implantáltálás
és az implantációs fogpótlándszeresen
részt veszek hazai és nemzetközi kongresszusokon. Elsődleges
célnak tekintem a menthetetlennek tűnő fogak megmentését. Amennyiben ez nem
lehetséges törekszem a minél esztétikusabb, és minél jobban funkcionáló
megoldás kivitelezésére, legyen szó fix, kivehető vagy implantációs
fogpótlásrószélt
idegennyelv: angol
1991-ben
végeztem fogászati szakasszisztensként a Szentágothai János Egészségügyi
Szakközépiskolában. 2001-ben
szereztem meg a Bókay János Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és
Gimnáziumban a klinikai fogászati szájhigiénikusi oklevelet. A
Szájsebészeti és Fogászati Klinika Szájbeteg Osztályán szereztem tapasztalatot
a fogászati asszisztencia és a parodontológia területén. A XII.
Dr. Szabady Norbert fogorvos
3 értékelés
add_a_photo
edit Véleményt írok
more_horiz
Elérhetőségek
Cím:
1013
Budapest,
Mészáros utca 10. Telefon:
+36-1-2023690
Kategória:
Fogorvos
Részletes nyitvatartás
Hétfő
08:00-14:00
Kedd
14:00-20:00
Szerda
Csütörtök
További információk
Rendelési idő pénteken: változó. I. kerületi felnőtt fogorvosi szolgálat.
------- -...,. =,. ". ". Vi
lmos (vállalkozó), Szabó Péter (főiskolai igazgatóhelyettes), Sulyok Olivér (vállalkozó), Honi István (kereskedő), Gergely András (történész), Bezdán József (vállalkozó), Nagy Cz.
Keressen rá további egységekre! Legfrissebb értékelések
(A bejegyzések felhasználói tartalomnak minősülnek, azok hitelességét
nem vizsgáljuk. ) Kérdőívünkre adott válaszai alapján felhasználónk elégedett volt és szívesen venné igénybe újra a szolgáltatást. Tovább a teljes értékeléshez
Vélemény: Nagyon segítőkész a csapat és nagyon gyorsan történik az ügyintézés. Szerintem nagyon kedvező ajánlatokkal rendelkeznek, megéri náluk biztosítást kötni! Tovább
Kérdőívünkre adott válaszai alapján felhasználónk nem volt elégedett, nem venné újra igénybe a kezelést és nem ajánlja másoknak a felkeresett egészségügyi intézményt. Vélemény: Üdvözlöm! Sajnos nekünk rossz tapasztalunk volt a hellyel kapcsolatban
A kiszolgálás igen lassú volt. Valamint a pincérek stílusa is kifogásolható. A 60 forintos citromkarikát se érzem "korrektnek" a többiről ne is beszéljünk. Tovább
Kérdőívünkre adott válaszai alapján felhasználónk nem volt elégedett, nem venné újra igénybe a kezelést, nem ajánlja másoknak a felkeresett egészségügyi intézményt és hatástalannak találta a kezelést.
- XII. kerület - Hegyvidék | Mészáros utcai fogászati rendelő - dr. Szabadi Norbert
- Simpson család felirat angolul
- Dr szabadi norbert fogorvos death
- Dr szabadi norbert fogorvos al
- Tüzijáték 2017 budapest youtube
- Dr szabadi norbert fogorvos in el paso
- Dr szabadi norbert fogorvos movie
Movie
Tiszta szívből ajánlom őt. Nagyon köszönöm. Judit HetessyKöltözés miatt kerestem új fogorvost. A jó szerencsém dr. Szalontai Dórához vezetett. Nagyon ügyes, precíz, nyugodt, kedves doktornő. Mindenkinek bátran ajánlom! Enikő KonczDr. Juhász Adriennhez járok... Komolyan elképesztő, ennyire kedves emberekkel amúgy is ritkán találkozni, nem hogy egy rendelőben... :) A doktornő és az asszisztens lány is tündériek, nagyon precízek, gondoskodóak. Egy bonyolult fogam lett betömve, és fel lettem készítve, hogy sajnos lehet fájni fog, stb... Egy flector, és minden fájdalom elmúlt, semmi gond nincs vele, ha nem lenne szájzáram el is felejteném azt a tegnapi kellemetlen egy órámat. Köszönöm szépen, mindenkinek jó szívvel ajánlom ezt a helyet. Én jelenleg Újpestről járok ide, de így is itt maradok. ☺️
Dorottya JuhászDr. Szimicsku Róbertnél voltam, egy nagyon problémás foggal. Sose fájt amit csinalt, mindig kedves volt, türelmes és nem adta fel, pedig én már inkább kihúzattam volna a fogamat. Hála neki, meg van a bal alsó 5-ösöm 🦖
Mónika nitaSzimicsku Róbert dr. úrnál voltam, abszolút kedves, korrekt, mindenről tájékoztatott, teljes körű felvilágosítást kaptam.
Kiss Andrea (+36-1-202-3164)
Mészáros utcai fogászati rendelő - dr. Szabó András (+36-1-202-0332)
Mészáros utcai fogászati rendelő - dr. Szabadi Norbert (+36-1-202-3690)
Mészáros utcai fogászati rendelő - dr. Fritz Olga (+36-1-202-0332)
Mészáros utcai fogászati rendelő - dr. Kovács Viola (+36-1-202-5212)
Mészáros utcai fogászati rendelő - dr. Erdélyi Katalin (+36-1-202-2546)
Forrás:
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken! Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk! Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet! Neked ajánljuk! 3 tipp, hogy szinten tartsuk a szeretettankunk! Vajon mennyire figyelünk oda, hogy tele legyen a saját és társunk szeretettankja? Mennyire befolyásolják a külső események, hírek a saját szerelmi életünket? Mit tehetünk azért, hogy boldogan éljünk, szeretetben? Van még ilyen? – Ihász Anita párkapcsolati tréner írása.
Kiss István (tudományos főmunkatárs), dr.
Szeretettel köszöntjük régi és leendő Pácienseinket a Szabady Dent honlapján! Budapest 1. kerületében barátságos környezetben
kínálunk Önnek és Családjának teljes körű fogászati
ellátást. Forduljon hozzánk bizalommal bármilyen fogászati,
vagy egyéb szájüregi probléma esetén. A 2004-ben alapított Szabady Dent csapata
nagy lelkesedéssel és türelemmel fogadja Önt legyen szó szűrővizsgálatról,
konzerváló fogászati, vagy protetikai kezelésről, implantációról vagy különböző
esztétikai fogászati kezelésről. Két fogorvosi
kezelőegységgel, valamint digitális panoráma röntgengéppel
felszerelt rendelőnkben várjuk kedves Pácienseinket. Minden esetbn törekszünk arra, hogy családias
környezetben töltse nálunk az időttónk:
"Legyen Ön
is elégedett, mosolygós páciensünk! " Fogorvosi
tanulmányaimat a Semmelweis Egyetemen végeztem, ahol 2001-ben diplomázidens
képzésemet a Varga Dentnél folytattam, ahol átfogó képet kaptam a fogászatról. Itt kezdtem foglalkozni a
szájsebészettel és az implantológiával Dr. Varga Rita mellett.
- Vodafone online szerződéshosszabbítás 1
- Micro usb bekötési rajz 3
- Hello kitty táska
- Malom utcai óvoda hódmezővásárhely
- Kivetőpánt szerelési útmutató a felhívásokhoz
- Szilveszterre kiadó ház
- Kölcsön lakás film izle
- Mechatronikai technikus tanfolyam debrecen
- Erősen vérző aranyér gyógyszer
- Tv műsor hbo sport
- Nagykanizsa keszthely vonat menetrend 5
- Dj bárány attila
- Esküvői ruha sellő fazonú
- Budapesti programok gyerekeknek teljes film
- Autó rendszám lekérdezés ügyfélkapu
- Kültéri karácsonyi fényfüzér
- Spanyol örökösödési háború röviden
- Hólyag a szájban gyerekeknek free
- Dubai palma sziget online