– erkesztés
12. Orbán János Dénes: Sok sárga kéz
Szerelmet senki szebben
– nem kéri mégse senki. Zsebembe gyűröm álmom,
csak bámulok, bolyongok
– papírhajó a sárban. Totyog a térzenére
a tömeg, barna folt, csak
pár arc virít ki sárgán. A templom, mint a bordély,
áláhitat, a tikkadt
misztika és az ájult
komédia, bitangok,
pállott rongy; és a szószék
rossz szóképet virágzik,
és hinti szét a konkolyt. 13. Tóth Krisztina::Az árnyékember c. kötetéből (József Attila Kör — Kijárat Kiadó, 1997)
Elég necces labdákat küldesz, édes,
ez az Adrienn például nem jön át. Így névre jó, csak testközelben éles,
mindezt nem azért mondom, csakúgy: nahát. Elállt végre - beszéljünk erről inkább -,
abbamaradt a többnapos eső. Maradjunk annyiban, hogy ez még
nem volna baj, csak nem túl jóleső. Jutott más is az éjszaka eszembe:
hogy a bólogatós halogénlámpa,
itt kéne légy, hogy te is lásd, ha szembe
állok, kicsit az elveszett cicára
hasonlít, ahogy a fejét tartja. Míg néztem, kikísérleteztem
egy kétarcú embert a falra,
egyik kezem a másik kezemben
- ez nyilván nem fog összejönni újból,
de én a helyedben vigyáznék magadra -, 14.
Halottak napi idézetek - HALOTTAK NAPI IDÉZETEK,Hiszen Napként, - menusgabor Blogja - 2015-11-02 19:00
Először benéztem az árusok udvarára; azt hittem, hallok valami hírt, ami újra erőt ad a sikertelen hajsza után, de már senki nem volt ott. Végül egy félreeső helyet kerestem a bástyán, hogy megpróbáljam rendezni a gondolataimat. Ez a bástyafal mindig segíteni szokott. Gyermekkoromban, mikor először jártam Jerusalajimban, többször kiszöktem ide az esti oktatás után. Azóta tudom, hogy olyan ez a fal, mint a homokban élére állított deszka. Éles határt von. Ha szemközt fordultam a lőrésekkel, hátamat tűzte a nap, s mintha áthaladt volna rajtam, a fejem magasságában szeletelte az Olajfák-hegyét. A fal árnyéka közben hosszabbodni kezdett, átkúszott a Kidron völgyén, és belekapaszkodott a Gethsemane fáiba. Én meg fönt álltam, mint az élére parancsolt deszka. Szerettem ezeket az esti pillanatokat. Az éles határokat, melyeken még a sötétség se tud kifogni. "Ami nem eléggé éles, még nem eléggé önmaga" – tanultuk az esti oktatáson. Most mégis rákényszerített a fáradtság, hogy kitérjek magam elől.
Elszállt szerelem illatától
kövér és fűszeres a lég. Halott szerelem illatából
soha, de sohasem elég. Bomló szerelem illatából
sejti a szív, hogy itt a vég. 67. – erkesztés
67. Nemes-Nagy Ágnes: A szabadsághoz
Te székesegyház! Csupa ámulás! Sok fodros angyal! Széptekintetű! - Innen alulról talpuk óriás,
a fejük pedig keskeny, mint a tű. S a kupolán fent széttáruló díszlet,
nagy oszlopok közt festett ég tüzel:
mit ér nekem, ha vagy és mégse hiszlek,
s mit ér, ha hiszlek és nem létezel? Maradék isten! Vágyad fel-le hurcolt. Már únlak. Kergén érted nem futok. Néhány barátom éhenhalt a multkor,
mondom, mivel úgy látszik, nem tudod. 68. Balla Zsófia: Úszik a földben
Úszik a földben egy ember. Hullámot vetnek a dombok. Tűrődnek fogatlan szájjal. Karja forog a göröngyben. Kidugja arcát a napra,
levegőt vesz s néz ki, meredten. Ázalék, alga, gyökerek,
bogarak, giliszták akadnak
lábaiba, keze csupa sár, csupa föld,
nagy levegőt vesz, kifújja. 69. Kemény Simon: Az élő harang
Egy félrevert harangból szállnak
Dülledt szemű, fuldokló hangok:
Csontkezével, egy sáros szívvel
A halál kongat egy ymást üldözve, eltiporva,
Tépve, fojtva, rúgva – a hangok
Így hagyják árván ott a bölcsőt
A félrevert beteg harangot.
Ki nem kerülheted. Ha kikerülöd mint kegyelmet,
úgy kell bevárnod mint ítéletet. Hallod? Hallod? Mozdul az ég, mozdul a föld,
Isten izent:
Ádvent. Ádvent. Túrmezei Erzsébet (1912. február 14., Tamásiban- 2000. május) evangélikus költőnő, fordító, diakonissa. Szülei hetedik gyermekeként született, már 6 évesen írt verseket. A gimnáziumot Sopronban, egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar–német szakos tanári diplomát szerzett. Diakonissza: szolgálatot ellátó nő, proetstáns egyházakban lelki gondozást, illetve szociális, nevelői munkát, elsősorban betegápolást hivatásszerűen elvégző és erre fogadalmat tett, rendszerint társaival együtt közösségben élő nő. Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.
- Magyarországon a legjobb tananyagok és online könyvtár
Tornai József: Balaton, Balaton
Balaton, Balaton:
mindenütt fájdalom, miattad, miattad,
mert a kő alatt vagy! Akárhol a partot
járom, te riadsz ott, nevetésed, hajad
ijeszt fűzek alatt, a strand égett gyöpén
rajtad csorbul a fénys autó-bogarakban
új szemüveged lobban, nézel egy ablakon,
hol már sose lakom, hol annyiszor szerettem
meghalni száz öledben, a forró hullámzásban
ujjongni zabolátlan. 61. Gergely Ágnes: Az "Ágnes asszony" költőjéhez
Költő, ki egykor nevemet az örökkétartó
bűntudattal megkötötted,
ha majd a megnyirkosodott labirintban
elindulok mögötted,
mutasd meg végre az igazi bűnöst,
mutass rá ujjaddal az okra,
míg felnyílik a magasság, s íme, ott van mindaz,
aki Isten után vitte sokra,
egy világban, hol a jóság halmazata jó,
az érc neve érc, s többé nem hinni el,
hogy ércnél maradóbb erő volt itt a balsiker. Emlékezésünknek áldozó-edénye
emléktörő szirtről emelve az égre,
bora is szivárog, füst is alant szálldos –
bor helyett a vérünk! Ím, lásd, Arany János! 62. Kovács András Ferenc: Psalmus Transsylvanicus
(Szenci Molnár Albert emlékére)
Tebenned bíztunk eleinktől fogyva,
Zsoltár, téged tartottunk hajlékunknak,
Mikor már semmi szavak nem voltanak,
S már otthon sem volt, csak porból formálva –
Megszabdalt zászlónkon ábra sincsen,
Csak szívünk csattog szégyenidő gyalázat próbál hitre csalni,
Bár lehetnénk jók emberi nemzetnek,
Szoronghat szóban kárvalló rettenet,
Ránk nagy leseket hány gyűlölség – annyi
Szabadságunk, mint árnyék nyúlása
És az tegnapnak ő elmúlása.
A felöltöztetett karácsonyfáról álmodtam
de előbb a vörös palástú, puttonyos, fehér szakállú öregapó, a téli aggastyán, Mikulás elbotozott az ablakunk alatt. Hallottam csoszogását, suhogását, lihegését, mert korán ébredtem, és meglestem ezt a jó öreg Mikulást. Nyomában tiszta cipőnkbe hullatott cukorkák, aranymázas diók, s a virgács aranyozatlan, csupasz vessző. Jókai Anna
Ne féljetek
(December huszonharmadikán az egész család összegyűlik Mária hetvenötödik születésnapjára. Angelika főz és tortát süt, Márk feldíszíti az ajtófélfát fenyőtobozzal: Ha már az idén nem akarsz karácsonyfát, anyukám… Dalma lampiont ragaszt, Zelma könyvjelzőt vagdal posztóból és gyöngyöt varr rá. Tímea beszélget Máriával, de Mária csak kurta igen-nel és nem-mel felel. )...
Dobos László
Sodrásban
III
Másnap ismét a történelmi hármas: a bőrönd és ők ketten. Nézelődnek, ácsorognak, leülnek, továbbmennek, és mindez ismét elölről körbe. – Bolyongunk – köszönésként ezt tudja csak mondani a férfi. Közönyösen bámulja az utcai jövés-menést, egy pont vagyunk, amely csak arra képes, hogy helyet változtasson.
Halott | pozitív gondolatok, írások, idézetek
a belső földrengés jele? 94. Petri György: Hozzád, ki olvasod
Ülj és figyelj. Reggel, kora délelőtt, délben,
kora délután, estefelé, este,
éjfélig, éjfél után, hajnalig. Figyelj, mintha csak ülnél. Ülj, mintha csak figyelnél. 95. Kántor Péter: Mit kell tudnia Istennek? Istennek tudnia kell, hogy számítok rá,
hogy szükségem van rá,
hogy bízom benne, hogy számíthat rám,
hogy szüksége van rám,
hogy bízhat bennem, hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhet úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő, 96. Lászlóffy Aladár: Éjfél
Ajándék papírom. Levél van
rajta. Viszi a tegnapi szél. Az, hogy mindent tudok már, az, hogy
mindent tudnék, ha életem nem feledkezne
bele a részletekbe. Az, hogy rólad tudok, aki
messziről világítasz nekem a távol ruhái
alatt nappali fehéren. Nyári éjféli szél
a posta, mellyel most egyetlen szóval
betakarhatlak, ott, ahol vagy, ahol rám se
gondolva alszol a semmi ölében, ismeretlen. 97. Kemény István: Apa barátai
Azon az egyetlen délelőttön,
a gyerekkoromban történt.
- San Francisco másképp: 6 látni- és kóstolni való a nyugati part kivételes városában | OTP TRAVEL Utazási Iroda
- Müller Péter: Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van
- Parasztház pajta - Trovit
- Halottak napja idézetek gyerekeknek
- Kézilabda magyar kupa 2017
- Halottak napja versek idézetek
- Napi idézetek | Petőfi Irodalmi Múzeum
- Nem hagyományos esküvő
- Autó Mosó Játék - Játékok
- I. Rákóczi György Gimnáziumért adó 1% felajánlás – Adó1százalék.com
- Anyák napi idézetek - Idézetek Neked
A halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) keresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. A katolikusok november 2-án tartják, ekkléziológiailag a »szenvedő egyház« (ecclesia patiens) ünnepe, a Mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnap, amikor a »küzdő egyház« (ecclesia militans) a »szenvedő egyházról« (ecclesia patiens) emlékezik meg. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává. Minden elhunyt hívő lelke, Isten irgalmasságából békességben nyugodjék: az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében. Ámen. ← Korábbi bejegyzés
–
jött a Szabadság! – s forradalmak
rügye volt minden zárt ököl. 85. Várady Szabolcs: A nagy folyamat
Mint tudjuk, a törvény beteljesül
így vagy amúgy és akarjuk-e vagy sem,
nem néz az se istent, se embert,
az előbbi nem lévén, az utóbbi
meg lévén bár, de nagy rendeltetése
szerint csupán azért, hogy ezt megértse,
visszatükrözze dialektikája
a dialektikát, melynek törvényei
beteljesülnek így vagy úgy, emígy esetleg
vagy tán amúgy a jelenségvilágban, 86. Kormos István: Utánunk
Utánunk igazabbak jönnek. Hazugság máltai lovagjai,
színlelés bohócruháiba-bújtak,
eszméktől örök nyavalyatörősek,
az ingujjból pikkászt varazsolók,
s velük a búzaföld-dezsmáló varjak,
végezetül a rókák is kivesznek. Jöhetsz, aranykor, mi már nem leszünk. Fényhomlokú fiúkkal s nevető-
kezű-labú lányokkal elgyere! 87. Varró Dániel: Borbála
Zizzen a
szívemen
szerelem
szőrszála,
ha hallom
a neved,
Borbála,
Borbála. Ujjongó
lelkemet
nem bírom
kordába
tartani,
mióta
ismerlek,
Borbála. 88. Illyés Gyula: Nem volt elég
A házad itt állt, – szerte szállt!