Május 16-án, pénteken több mint harminc sikerfilm közül válogathatsz az Artmozik éjszakája rendezvényen. Ezen a napon a Művész, a Puskin, a Toldi, valamint újdonságként a nemrégiben felújított Tabán mozi kínálatában négy premier előtti, és számtalan jelenleg is futó film szerepel. Egyetlen belépővel akár egész éjjel mozizhatsz. Az idei éjszakai vetítés sorrendben már a harmadik rendezvény, ami a korábbi évekhez hasonlóan most is sikerre számíthat. Premier előtt mutatják be többek között a Grace – Monaco csillaga című életrajzi filmet Nicole Kidman és Tim Roth főszereplésével. A grúz-észt koprodukcióban készült Mandarinok megindító történet bosszúról és megbocsátásról, szeretetről és gyűlöletről, emberségről és méltóságról, amelyet egyszeri alkalommal, csak ezen a napon nézhetsz meg a Toldi moziban. A Dollár, kanna, szerelem üdítő, mégis kissé bizarr vígjáték, mely óvatosságra figyelmeztet, hogy mit is kívánsz magadnak. Az Artmozik éjszakája rendezvény belépődíja 3000 forint, az ezért járó karszalaggal bármelyik vetítésre beülhetsz.
Film: Már megint lakótársat keresünk | MűvészMozi.hu
IMDb
6. 1
A négy mindenre elszánt agyament újabb esztelenségbe fog bele: mivel már az ördög is hallott az elvetemült Sanchez fiúkról, és ha már hallott róluk, alkut is köt velük. A hét fő bűnnel kapcsolatban kell mindenféle hülyeségeket csinálniuk, különben örökre átkozottak maradnak. Előzetes
Részletek
Dirty Sanchez: A Film (2006) film részletei
Hozzászólások 0 db
Még nem szólt hozzá senki ehhez a filmhez. Legyél te az első! Regisztráció szükséges
Ez a funkció csak regisztrált felhasználók számára érhető el! A regisztráció ingyenes és csak 1 percet vesz igénybe. Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. Bővebb információ
- Lakótársat keresünk imdb pro
- Lakótársat keresünk imdb tv
- Lakótársat keresünk teljes film | A legjobb filmek és sorozatok sFilm.hu
- Lakótársat keresünk imdb movie database
- Lakótársat keresünk imdb dune
- Lakótársat keresünk imdb imdb
Már megint lakótársat keresünk (film, 2013) | Kritikák, videók, szereplők | MAFAB.hu
23 évesen tehát nekiállt egy saját filmes adatbázis létrehozásának, amibe később a barátai is bekapcsolódtak. 1989-ben - amikor az iMDb alapjait lefektették - az internet még gyerekcipőben járt, és nem lehetett tudni, hová fejlődik. A brit Needham ezért úgy döntött, hogy nem maroknyi csapatával folytatja, hanem becsatlakozik egy amerikai egyetem filmes tanszékének kísérletébe. A jórészt fiúkból álló "szerkesztőség" kedvenc témája természetesen az volt, hogy melyik színésznő a legjobb csaj és milyen filmekben lehetett látni őt. Később kénytelenek voltak a férfi színészeket is számba venni, aztán jöttek a rendezők és a többi alkotó. A neten 1993-ban jelentek meg a Cardiff Egyetem informatikai tanszékének segítségével. Mivel azonban gyorsan híre terjedt a site-nak, és egyre többen kattintottak rá, hamar kinőtték a Cardiff szerverét. Needham körbenézett a világban, és új szövetségeket kötött Németországban, Olaszországban, Ausztráliában, Japánban és még sok helyen. 1995-ben aztán komoly dilemmával szembesült: "Feladjuk az egészet, és mondjuk azt, hogy volt egy jó öt évünk, vagy próbáljunk meg üzleti vállalkozássá alakulni? "
Még mindig lakótársat keresünk (Les poupées russes) romantikus vígjáték Martine2004. Hosszú jegyesség (A Very Long Engagement / Un long dimanche de fiançailles) romantikus filmdráma Mathilde2003. Happy End (Nowhere to Go But Up) vígjáték Val Chipzik2002. Elveszett tengerészek (Lost Seamen / Les marins perdus) filmdráma Lalla2002. Gyönyörű mocsokságok (Dirty Pretty Things) thriller Senay Gelik2002. Szeretni bolondulásig (Á la folie... pas du tout! / He Loves Me... He Loves Me Not) thriller Angélique2002. Lakótársat keresünk (L'auberge espagnole) romantikus vígjáték Martine2001. A pillangó megrebbenti szárnyát (Le battement d'ailes du papillon) romantikus filmdráma Irene2001. Isten nagy, én kicsi vagyok (Dieu est grand, je suis toute petite) vígjáték Michele2001. Amelie csodálatos élete (Le Fabuleux destin d'Amélie Poulain) romantikus vígjáték Amélie Poulain2000. Barátnők (Voyous voyelles)2000. Gyere hozzám feleségül! (Épouse-moi) romantikus vígjáték Marie-Ange2000. A vágy forradalma / A szabad gondolkodó (Le Libertin) filmdráma Julie d'Holbach1999.
Sajna láttam de régen és rémlik csak biztos szeretnék benne lenni! Jók a hangok???? 2000 ért megéri
Szerző: Vendég » 2004. 09:55
Szerző: N°1 » 2004. 23., pén. 12:04
Így az eladási ajánlatom is tárgytalan. Pedig micsoda őrületes akció volt! A francba! Erről lecsúsztam. Én meg kénytelen voltam megvenni teljes áron. Szerző: Detonátor » 2004. 22., csüt. 15:00
Szerző: Detonátor » 2004. 11:05
Szerző: Vendég » 2004. 21., szer. 18:12
SIZE=7]Sajnos nincs rajta az eredeti francia hang (csak magyar és angol), ezért adom el. Bosszant a dolog, ahogy az ember csak utólag tudja meg a nyelvet. Pedig rákerestem a DVD-re, és mindenütt az volt, hogy magyar és francia hang ill. magyar és francia felirat, a valóságban azonban magyar és angol hang ill. csak magyar felirat. Jó volna, ha ezek a DVD-s magazinok vennének annyi fáradságot, hogy a részleteket is közlik mondjuk egy honlapon. DE RAJTA VAN AZ EREDETI FRANCIA HANG!!!!!! Magyar 5. 1 és francia 5. 1 van rajta. Miután megvettem, én is sajnáltam hogy nincs francia hang, mert ez tipikusan "multilanguage" film, de amikor belenéztem, rájöttem, hogy szerencsére csak a borítót kurták el!!!