Ez egy kozmikus parazita, mely óriási pusztítást végez a gazdatestet felhasználva, hogy aztán a nevéhez hűen a hamvakból teremtsen új életet. Ezért Amerika Kapitány a Bosszú Angyalaival védőőrizetbe akarja helyezni Hope Summerst, aki nagy valószínűséggel a kozmikus entitás célpontja. Ezt Scott Summers – aki irányítani akarja a földöntúli erőt, hogy újjászületést hozzon a mutánsoknak – nem engedi. Miután azonban Hope mindkét csapat elől elmenekül, hajtóvadászat indul a lányért. Vasembernek sikerül megakadályozni, hogy a lány kapja a Főnix erőt, de az X-Men öt másik tagjára oszlik szét (Scott Summers, Emma Frost, Kolosszus, Magik és Namor). Ők lesznek a Főnix Ötök. Mivel soktagú csapatokról van szó, sem a Bosszú Angyalai, sem az X-Men csapatában nincs teljes egyetértés a vezetőik terveit illetően. A kötetek a központi 12 részes Avengers vs X-Men maxisorozat mellett az AVX: VS 6 részes minisorozatot is tartalmazza, ami egy-egy csatát, főleg párbajokat emel ki az ütközetekből érdekességekkel.
Maw and Disorder kártyák az adatbázisunkban minden információval - Hearthstone Hungary
Az emberek megfigyelésére kiküldött Kree harcos, Marvel Kapitány fellázadt felettesei parancsa ellen, és ahelyett, hogy kémkedett volna, inkább a Föld védelmezőjévé vált. Most azonban élete legnagyobb kihívásával kell szembenéznie Thanos, az őrült titán személyében. Ahhoz, hogy legyőzhesse ellenfelét, Marvel Kapitánynak kockára kell tennie az egész teremtést, és ki kell állnia az egész lényét megrázó kozmikus próbát, amely vagy kitágítja a tudatát, vagy teljesen megsemmisíti. A gyűjtemény az Iron Man 55., a Captain Marvel 25-30. valamint a Marvel Feature 12. számát tartalmazza. Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43. (Könyvek 300 forinttól)
H - P: 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos.
1) #5-8
2020. 04. 65
A Rejtélyes X-Men: Új Nemzedék
Giant-Size X-Men #1, X-Men #94-103. 2020. 18. 66
Venom
Venom #1-5
2020. 02. 67
Angyalok Mindörökké I.
Avengers Forever #1-6
2020. 16. 68
Angyalok Mindörökké II. Avengers Forever #7-12
2020. 30. 69
X-Men: A Mutánsok Alkonya
X-Men 50-59
2020. 13. 70
Marvel Kezdetek: A 60-as évek
Fantastic Four #1., Amazing Fantasy #15., Incredible Hulk #1., Daredevil #1., Tales of Suspense #39., Uncanny X-Men #1., Avengers #1; 4., Tales to Astonish #27; 44. 2020. 27. 71
Árnyékzóna
Shadowland #1-5. 2020. 10. 72
A Bosszú Angyalai: Ultron születése
Avengers (vol 1) #54-60; Avengers Annual #2. 2020. 24. 73
Amerika Kapitány és Sólyom: Titkos Birodalom
Captain America and the Falcon #169-176. 2020. 08. 74
Doktor Strange: Névtelen földön, időtlen időben
Avengers (1. széria) 54-60., Avengers Annual 2. 2020. 05. 75
Fantasztikus Négyes: Galactus eljövetele
Fantastic Four (1. széria) 44-51., Fantastic Four Annual (1. széria) 3. 2020. 19. 76
A legyőzhetetlen Vasember: Dráma és diadal
Tales of Suspense 91-99., Iron Man and Sub-Mariner 1., Invincible Iron Man 1-4.
Az Angyalok az X-Men ellen és a Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény
- Nagy Marvel Képregénygyűjtemény | KépregényPlusz - Minden am
- A Nagy Marvel Képregény gyűjtemény 22 // Újvilág Pókember / képregény - Szuperhős, akció, kaland
- Nagy marvel gyűjtemény movie
- Apollo bértábla 2019 2021
- 5 értékelés erről : ÉVI Kozmetika 16 kerület (Szépségszalon) Budapest (Budapest)
(1)WANNDER (1)Extreme Digital (1)Bestpiac (1)MIXERPONT (1)Sunhoa (1)Ovolt Business (1)
Leírás vége
131 találat:
"nagy marvel gyujtemeny"
Válassz ki egy kategóriát az elérhető szűrők megjelenítéséhez
Rendezési kritérium:
Relevancia
Legnépszerűbb
Ár szerint növekvő
Ár szerint csökkenő
Értékelések száma
Kedvezmény%
Megjelenített termékek:
60 /oldal
80 /oldal
100 /oldal
Megtekintés:
10000 Ft mintás egyedi pénzes nagy törölköző
kiszállítás 3 munkanapon belül
6. 000 Ft
20000 Ft mintás egyedi pénzes nagy törölköző42 értékelés(2)
2000 Ft mintás egyedi pénzes nagy törölköző
Fitbit Charge 5 aktivitásmérő fitnesz karkötő, Rozsdamentes acél, Fekete4. 45 értékelés(5)
kiszállítás 11 munkanapon belülAppról easyboxba ingyen*
70. 820 Ft
Fitbit Charge 5 aktivitásmérő fitnesz karkötő, Rozsdamentes acél, Acélkék4. 45 értékelés(5)
raktáronAppról easyboxba ingyen*
68. 180 Ft
Nokia 105 (2019) Mobiltelefon, Kártyafüggetlen, Fekete3. 6913 értékelés(13)
7. 270 Ft
Bluetooth FM modulátor, nagy 1, 8 hüvelykes színes LCD képernyő, kihangosító autós készlet, SIRI támogatás, MicroSD Mp3 lejátszó, Aux kábel, beépített mikrofon 2xUSB 2.
Brian Michael Bendis: A Bosszú Angyalai: Triumvirátus 85% 61. Mark Millar: Rozsomák: Vén Logan 94% 62. Alan Davis: Fantasztikus Négyes: A Vég 76% 63. Mark Millar: Marvel Lovagok: Pókember – Túlhajszolva 85% 64. Mark Millar: Marvel Lovagok: Pókember – Venom 84% 65. Chris Claremont – Len Wein – Bill Mantlo: A rejtélyes X-Men: Új nemzedék 78% 66. Rick Remender: Venom 82% 67-68. Kurt Busiek – Roger Stern: A Bosszú Angyalai: Angyalok mindörökké 70% 69. Arnold Drake – Roy Thomas – Linda Fite: X-Men: Mutánsok alkonya 71% 70. Stan Lee – Larry Lieber – Ernie Hart – Jack Kirby: Marvel Kezdetek: A 60-as évek 88% 71. Andy Diggle: Árnyékzóna 85% 72. Roy Thomas: A Bosszú Angyalai: Ultron születése 67% 73. Steve Englehart – Mike Friedrich: Amerika Kapitány és a Sólyom: Titkos Birodalom 79% 74. Stan Lee – Roy Thomas – Dennis O'Neil: Doktor Strange: Névtelen földön, időtlen időben 72% 75. Stan Lee: Fantasztikus Négyes: Galactus eljövetele 81% 76. Stan Lee – Archie Goodwin: A legyőzhetetlen Vasember: Dráma és diadal 70% 77.