Újabb zseniális eladó használt BMW! Ezúttal egy BMW E36 316i Compact, legalábbis első ránézésre az E36-os generációból. Ezeket a Compact kiviteleket mindig a kupék, és a négyajtósok után választják az emberek, ritka aki ráizgul a kissé aránytalan formára. Ezzel az átépítéssel viszont ördögi a gép! Mert ebben nem a négyhengeres alapmotor dolgozik, hanem az ötliteres V12-es, amit a hetesbe, és a nyolcas kupéba építettek a kilencvenes évek elején a bajorok, 300 lóerővel! Az 1987-ben megjelent M70 kódjelű V12 egészen 1996-ig volt a motorcsalád tagja. 1989-ben jelent meg a legendás 8-as kupé, ami a V8-as erőforrás mellett szintén elérhető volt V12-es változatban. Gyártási ciklusa alatt összesen 50 000 db M70-es motorral szerelt BMW talált gazdára. Ebben a karosszériába viszont nem került a V12-es gyárilag, ezt már utólag építették be elvetemült hozzáértők. Csoda, hogy befért a blokk, és ez a dolog rendszámot kapott Hollandiában. Az biztos, hogy ennél mókásabb autó kevés akad 4, 4 millió forintért, ennyi ugyanis a vételára a nemes motorral feldobott "kompótnak".
- Eladó Bmw 316i Motor - Alkatrészkereső
- Compact
- Bmw 325i Coupe Elado Használt – Deagostini legendás autók
- Autó: Igazi unikum: eladó egy V12-es motorral szerelt BMW Compact | hvg.hu
Eladó Bmw 316i Motor - Alkatrészkereső
Eladó egy profin épített és kegyetlen erős BMW 3 E30-as
Weboldalunkon "cookie"-kat (továbbiakban "süti") alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A "sütiket" az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a "sütik" használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.
239 hirdetések kulcsszó bmw e36
BMW E36 Compact 316i
Dunaújváros, FejérBMW 3-AS SorozatÉv 199813 Sep 2022 -
BMW 316i E36 Compact Gyári M-packet
Heves, HevesBMW 3-AS SorozatÉv 199913 Sep 2022 -
Opel Astra Bertone
Makó, CsongrádOpel AstraÉv 19958 Sep 2022 -
BMW 320i Diesel váltó. új hátsó futómű. Új ac. k...
Érd, PestBMW 3-AS SorozatÉv 19961 Sep 2022 -
Bmw e36 316i eladó
Kaposvár, SomogyBMW 3-AS SorozatÉv 199622 Aug 2022 -
BMW 3-AS Sorozat 316i Compact
Mezőcsát, Borsod-Abaúj-ZemplénBMW 3-AS SorozatÉv 199726 May 2022 -
BMW e36 tds
Fót, PestBMW 3-AS SorozatÉv 199518 Apr 2022 -
BMW Bács-Kiskun Tompa
Tompa, Bács-KiskunBMW 3-AS SorozatÉv 199615 Apr 2022 -
BMW 325td Végig vezetett szervizkönyves. rozsda...
XV. kerület, BudapestBMW 3-AS SorozatÉv 199411 Mar 2022 -
BMW 328i E36 Manual
Mikepércs, Hajdú-BiharBMW 3-AS SorozatÉv 199610 Mar 2022 -
BMW 320i Hardtop! Rengeteg extra! Forgalmiba mind...
Érd, PestBMW 3-AS SorozatÉv 19982 Mar 2022 -
BMW e36 328i benzines személyautó eladó. Hajdúszoboszló, Hajdú-BiharBMW 3-AS SorozatÉv 199625 Feb 2022 -
BMW 316 i ( E36).
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és mindennap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket. Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, támogassatok bennünket! Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk számotokra! Élet+Stílus
Kovács Bálint
2022. október. 11. 20:00
Meglepő ötletnek tűnt épp az Aranyoskám című filmből készíteni színpadi musicalt, de az alkotók mesterien kikerülték az összes csapdát. A Madách Színház új bemutatójának sikere garantált és megérdemelt.
Compact
1 / 1144. 700 km04/1994257 kW (349 LE)Használt3 előző tulajdonosSebességváltóBenzin- (l/100 km)- (g/km)1 / 121. 400 km07/1991191 kW (260 LE)Használt2 előző tulajdonosSebességváltóBenzin- (l/100 km)- (g/km)Magánszemély, IT-10095 Grugliasco243. 000 km05/199875 kW (102 LE)Használt- (Előző tulaj)SebességváltóBenzin- (l/100 km)109 g/km (komb. )Magánszemély, AT-2491 Steinbrunn104. 068 km02/199574 kW (101 LE)Használt1 előző tulajdonosSebességváltóBenzin8, 6 l/100 km (komb. )- (g/km)Magánszemély, ES-29018 Malaga162. 000 km10/199775 kW (102 LE)Használt1 előző tulajdonosSebességváltóBenzin- (l/100 km)- (g/km)APE AutomobileHakob Gharhhanyan • DE-22848 Norderstedt55. 000 km07/199674 kW (101 LE)Használt1 előző tulajdonosSebességváltóBenzin8, 6 l/100 km (komb. )- (g/km)Magánszemély, ES-41012 Sevilla220. 000 km03/199875 kW (102 LE)Használt- (Előző tulaj)SebességváltóBenzin7, 8 l/100 km (komb. )185 g/km (komb. )Monkey Cars Gebrauchtwagenhandel David FinkeFinke • DE-52152 Simmerath109. 600 km02/199575 kW (102 LE)Használt1 előző tulajdonosSebességváltóBenzin- (l/100 km)- (g/km)Magánszemély, AT-2344 Maria Enzersdorf184.
A használt autók szerviztörténete sokszor fehér folt a vevő számára, de a márkaszervizekben adhatnak támpontokat. Akár itt, akár egy jól felszerelt általános autószervizben is nagyon megéri bevállalni egy vásárlás előtti állapotfelmérést, mert a profiktól szerzett tudás birtokában pontosabban célba talál, aki nem ért az autóhoz, és csak így verhetjük vissza a csalásokat, amelyekkel ma még évente milliárdokat húznak ki az autóvásárlók zsebéből.
Bmw 325i Coupe Elado Használt – Deagostini legendás autók
3 benzinmotorral.... Eladó Ford Ka550 000
Eladó Renault Scenic HasználtKeveset futott vezetett szervizkönyves Renault Scenic eladó erős 1. 5 Dci motorral, magas gyári felszereltséggel, 2 db gyári kulcsokkal, 2 év friss mű... Eladó... 1 290 000
Eladó Toyota Yaris HasználtMagyarországi Toyota Yaris eladó 87 lóerős 1. 3 benzines motorral, eredeti 2 db gyári kulccsal, 2 év friss műszaki vizsgával.... Eladó Toyota Yaris1 100 000
Eladó Toyota Avensis HasználtEladó Toyota Avensis 110 lóerős D4D diesel motorral megkímélt szép utastérrel, hibamentes mechanikai állapotban.... Eladó Toyota Avensis850 000
E36 328i coupe E46 316i HasználtE36 328i coupe eladó E36 328i coupe E46 316i E46 316i 2002, faceliftes, 1, 6 116LE, 158e VALÓS km, magyarországi, 2. tulaj, sérülésmentes, belseje nagyon szép,... 1 300 000
1 199 000
bmw 318 I 2002 12 Benzin - 1995 cm - 191. 884 km239 000
BMW 3-as sorozat 318 tds (1998) HasználtEladó a képen látható bmw kitűnő motorral, esztétikai hibákkal, minden működik rajta, valós kilométerrel!
A tizenegyedik helyig kell túrni, hogy megtaláljuk az első prémiummárkát, a BMW-t, a hatodik legnépszerűbb típus volt a 3-as sorozat, vagyis az új oldalon is a józan találatok a jellemzőbbek. Lehet, hogy jövőre már nem is emlegetjük olyan sokszor ezt a BMW-t, amelynek különböző változatait ebben a pillanatban is ezrével trélerezik nyugatról keletre, de a korábbi örök első helyezett ezúttal az összesített importlista ötödik helyén áll. A több mint négyezer, eddig behozott példány nem csekély mennyiség, mert miközben az E36, vagyis a kilencvenes évek hármasa már hülyegyerek-autóként is elcsépelt, a fiatalabb E46-os nagyon kelendő. A 2003-as évjárat és a 110 kilowattos, vagyis 150 lóerős, közös nyomócsöves dízelmotorral szerelt kivitel volt a legnépszerűbb, amit meg lehet érteni. A BMW dízelei újként tényleg nagyon jók, de szakértő nélkül ilyen autót biztosan nem vennénk. A kaszni főként a ráncfelvarrás előtti években nagyon hajlamos volt a rohadásra, az érzékeny dízelmotornak pedig akár a nagynyomású üzemanyagszivattyúját, akár a befecskendező-fejeit kell cserélni, a lista többi helyezettjéhez viszonyítva egy nagyságrenddel nagyobb kiadásra számíthatunk.
Autó: Igazi unikum: eladó egy V12-es motorral szerelt BMW Compact | hvg.hu
Az ilyen helyzetekre a nepperek azonnal rezonálnak. A VW-csoport 110 lovas TDI-je az egyik legjobb dízel motor, evör, megfelelő karbantartással tényleg agyonüthetetlen, egymillió kilométert is el tud menni. A Passathoz kint már tényleg olcsón hozzá lehet jutni, kívül-belül kinéz valahogy, és sok helyet kapunk kis pénzért, szerény fogyasztással, nagy megbízhatósággal. Az E46-os hármas a legkisebb pénzből fenntartható prémium autó, ez a 150 lovas motor elég jó, elterjedt, szinte minden szerelő hozzá tud valamilyen szinten szagolni. Egy M pakettes kombi még a mai napig kívánatosan szép tud lenni. Villantani akaró fiatalok első számú célpontja. Tisztán látszik, hogy nem jött még el a Kánaán, a Golf félmilliós autó, a Passat egymillió alatti, a másik három állapottól és kilométertől függően átlagban 1-1, 5 millió közötti kocsi. A listát olvasván az újautó-importőrök nyilván megint előveszik az "Európa roncstemetője leszünk" című lemezt, de ez a lista azt jelzi, hogy a magyaroknak erre van pénze, ez a magyar rögvalóság.
BMW e36 - Rally autó elado | Magyarország
Racemarket Magyarország
/ Rally autó elado
/ BMW e36
Rally autó elado /
Czech Republic
Ár: 7. 000 €(3001110 Ft)
Leírás
Bmw e36 motor M30B35 űrtartalom 3, 5l 155kW
Az autó rallyra kész, differenciálmű soros és hegesztett, kicserélhető a kormányrudak és rögzítések a csapokhoz és készen áll a driftre (minden megvan), nincs felesleges elektromosság minden világosan meg van csinálva + néhány alkatrész
További információ
Specifikáció
aszfalt
Sebességváltó
Manuál
Erő (HP)
155
Súly
900kg
Állapotban
használt
Áru állapota
Használt
Hirdetés azonosítója
#3154
Hogyan vásárolhat BMW e36? 1. További információkért lépjen kapcsolatba az eladóval, vagy rendeljen szakszerű átvizsgálást (hamarosan elérhető). 2. Ajánlatot tenni és fizessen biztonságos letéti tranzakcióval, amely védi pénzeszközeit, amíg BMW e36 átadásra kerül és a megállapodás szerint. 3. Kérjen árajánlatot a szállításra egy motorsport-szállításra szakosodott logisztikai céggel. Ossza meg ezt:
Többet a tulajdonosról
Hasznos információ
Olvassa el útmutatónkat az átverés megelőzéséről.
- Eladó BMW E36 316i - BMW - árak, akciók, vásárlás olcsón - Vatera.hu
- Verdám.hu
- BMW e36 - Rally autó elado | racemarket.net Magyarország
- Eladó házak kisszálláson
- József attila általános iskola budapest
- Régi idők legendás buszai
- Osi food bábolna állás cafe
- Online focis játékok
- Bazi nagy francia lagzi videa
- Valerian és az ezer bolygó városa teljes film
- Fishing planet magyar life
- Bugatti cipő vélemény
- Sony xperia z3 dokkoló
- Eon hibabejelentés győr menü
- Myeloma multiplex túlélési esélye
- Rossz kisfiú online film