– A tavalyi évhez hasonlóan idén is az AUDI HUNGARIA Zrt. végzett a PwC Magyarország által szervezett "PwC 2021 Legvonzóbb Munkahelye Díj" iparági kategóriában a legvonzóbb autóipari gyártó első helyén, míg az összesített rangsorban a második helyet szerezte meg a vállalat. Az Audi Hungaria továbbra is elkötelezett a Győri Audi ETO KC és a Győri Balett mellett - 2021. 10. 14. Az Audi Hungaria továbbra is elkötelezett a Győri Audi ETO KC és a Győri Balett mellett
• A vállalat a következő három évben is főszponzora a Győri Audi ETO KC-nak és a Győri Balettnek
• Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke: "Nagy öröm számunkra, hogy folytatódik partneri együttműködésünk"
• A négykarikás vállalat 2002 óta a Győri Balett, 2006 óta a Győri AUDI ETO KC főszponzora
"Pro Bono program" az Audi Hungaria és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében - 2021. 08. "Pro Bono program" az Audi Hungaria és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében
• Kezdeményezés a kis- és középvállalatok támogatására
• Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja: "Számunkra fontos, hogy részt vállaljunk jó ügyek támogatásában. "
- Győr sopron megyei hitek.fr
- Olvasása
- Győr moson sopron megyei állások
- Hírek
Győr sopron megyei hitek.fr
Támogatja a megyei közgyűlés Dr. Urbán Zoltán László megyei rendőr-főkapitánnyá kinevezését, így ő vezetheti szeptembertől a megyei kapitányságot. A belügyminisztérium javasolta a megyei rendőrség vezetésére, a törvény szerint azonban kinevezéséhez ki kell kérni a megyei önkormányzat közgyűlésének véleményét. Dr. Urbán Zoltán László korábban a nemzeti nyomozóirodánál is dolgozott, 2015 óta pedig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon szolgál, ahol ezredessé, majd dandártábornokká nevezték ki. Csizmadia Gábor, jelenlegi megyei rendőr-főkapitány augusztus 31-én vonul nyugdíjba. Miután több képviselő támogatásáról és partnerségi együttműködéséről biztosította a jövőbeli megyei rendőr-főkapitányt, Németh Zoltán a jelenlegi megyei rendőr-főkapitánynak munkássága elismeréseként a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Védelmi és Rendészeti Tagozat kitüntetését adományozta. A megye elnöke méltatásában kiemelte, büszke a rendőrség eddigi, magas színvonalon ellátott szolgálatára, mely Csizmadia Gábor irányítása alatt technikai-, humán-, és szakmai erőforrás tekintetében is hatalmasat fejlődött.
• Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke: "A kamara mindent megtesz a megyei kis- és középvállalkozások fejlődéséért. " • Nagy György, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke: "Közösségünk az önkéntességben is példamutató. " Audi Hungaria: 250. 000 e-motor Győrből a világnak - 2021. 07. Audi Hungaria: 250. 000 e-motor Győrből a világnak
• Elkészült a 250. 000. e-motor a világ legnagyobb motorgyárában
• Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja: "Vállalatunk széleskörű szaktudással rendelkezik az elektromos meghajtások gyártása terén"
Audi Hungaria: csomagolj okosan! - 2021. 05. Audi Hungaria: csomagolj okosan! Győr, 2021. 05. – A prémium minőségű termékek környezetbarát technológiákkal történő fejlesztése és gyártása mellett az Audi Hungariánál a logisztikai folyamatokban is központi szerepet játszik a fenntarthatóság. A vállalat 2020 óta karbonsemlegesen végzi tevékenységét, emellett számos intézkedéssel tovább csökkenti ökológiai lábnyomát, mint például az alkatrészekhez kapcsolódó csomagolóanyag-felhasználás folyamatos optimalizálásával.
Olvasása
Perlusz László az Országos Szövetkezeti Tanács…
Tovább... Szövetkezeti Érdeméremmel tüntették ki Perlusz Lászlót
Vállalkozásfejlesztési rendszert indít a VOSZ Fejér és Komárom-Esztergom megyékben
Vállalkozásfejlesztési rendszert indít a VOSZ Fejér és Komárom-Esztergom megyékben A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége a tavaly őszi tisztújítással stratégiáját is megújította. Ennek megfelelően, a…
Tovább... Vállalkozásfejlesztési rendszert indít a VOSZ Fejér és Komárom-Esztergom megyékben
A Délvidék Összefog
A Délvidék Összefog Kétnapos konferenciát szervez a Magyarkanizsa Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete és a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma Magyarkanizsán. Nemzetközi vállalkozói fórumot tartanak…
Tovább... A Délvidék Összefog
Több mint 30 milliárd forintot igényeltek már a vállalkozók Széchenyi Turisztikai Kártyával
November végéig 777 vállalkozó 30 milliárd forint szabadon felhasználható forrást igényelt a Széchenyi Turisztikai Kártya konstrukcióban – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Ennek értelmében a díj 12 tagozatban adható ki, a
megye érdekében kiemelkedő munkát végző személyek tevékenységének
elismeréseként. A sport, a védelmi/rendészeti,
a közoktatási, az egészségügyi és a közszolgálati tagozat díjainak
odaítéléséről a testület a közelmúltban döntött. Az elismeréseket Kara Ákos, a
megyei közgyűlés alelnök május 29-én délután adta át Győrött...
tovabb_olvasom »
Győr moson sopron megyei állások
A befogadott hitelkérelmek 61 százalékát…
Tovább... Több mint 30 milliárd forintot igényeltek már a vállalkozók Széchenyi Turisztikai Kártyával
Ötven százalékkal nagyobb lesz a Tutti
– Idén március 16-án hirdették ki a szükségállapotot, mi akkor indítottuk a beruházásunkat – kezdte a Tutti Kft. új fejlesztéséről szóló beszámolóját Prohászka Ottó alapító…
Tovább... Ötven százalékkal nagyobb lesz a Tutti
A Kenvéd kész csarnoka várja a gépeket
A Kenvéd Kft. folyamatosan fejleszti győri telephelyét. Ez szinte kényszer, azaz nélkülözhetetlen a talpon maradáshoz a felületkezelő szakmában – mondja dr. Szakál László, a cég vezetője. A…
Tovább... A Kenvéd kész csarnoka várja a gépeket
Ők maguk a Prima díj
Az idei gála elmarad, de különleges interjúkötet született a megye 45 eddigi díjazottjáról Különleges mérföldkő lett a könyv a megyei Prima díj átadásának 15. évfordulóján, …
Tovább... Ők maguk a Prima díj
Megjelent
Már kézben a könyv, a Palatia Nyomda és Kiadó Kft. ismét igényes munkát végzett.
- Karate Zeon 5 CS rovarölő permetezőszer 2,5 ml ampulla
- Hajtatott paprika gyomirtása
- Győr sopron megyei község
- ZAFIRA A - Általános - Page 29 - ZAFIRA A (1999-2006) - OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR
- Alfa romeo 147 vélemények 2021
- Győr sopron megyei hire cars
- Samsung Galaxy A21s Defender ütésálló védőtok fekete
- Régi stilusu konyha butor
- Mário nem adom 3
Hírek
Hírek
Meghívó
2022. Szeptember 01. Csütörtök, 10:21
Meghívó a a "Két bors ökröcske" című mesekoncertre
Kedves Tagjaink! Sok szeretettel meghívunk Benneteket a "Két bors ökröcske" című mesekoncertünkre, ahol a Márton napi vásár hangulatát idéző dallamok is felcsendülnek majd. Hírlevél
2022. Július 13. Szerda, 18:37
Hírlevél 2022 június
Fogadjátok szeretettel júniusi hírlevelünket! 2022. Június 27. Hétfő, 10:00
Szabadság
Kedves Tagjaink! Egyesületünk irodája 2022. 06. 27-től - 2022. 07. 08-ig szabadság miatt zárva tart. 2022. Június 22. Szerda, 15:20
Felhívás! Kedves Tagjaink! 2022. május 31-én az SBO Sürgősségi Betegellátási Osztályon voltunk megbeszélésen Dr. Varga Krisztina osztályvezető főorvos asszonynál. Az egyeztetés után az alábbi témákban született megegyezés. 2022. Június 17. Péntek, 17:51
Hírlevél 2022 május
Fogadjátok szeretettel májusi hírlevelünket! 2022. Május 06. Péntek, 16:46
Hírlevél 2022 április
Fogadjátok szeretettel áprilisi hírlevelünket! 2022. Április 26. Kedd, 11:08
Fogyatékossággal Élők Napja
Sok szeretettel meghívunk az É. S. E Fogyatékossággal Élők Napja rendezvényünkre!
A vállalat által 2014-ben életre hívott Minőségi Táncművészetért díjat ezúttal Herkovics Eszter Adria, a Győri Balett magántáncosa vehette át kimagasló művészi teljesítményének elismeréséül. Jöttek, láttak, szereltek: Újságírók az Audi Hungariánál - 2021. 10. Jöttek, láttak, szereltek: Újságírók az Audi Hungariánál
Győr, 2021. november 11. – Az Audi Hungaria 2018-ban az elektromos hajtások gyártásával egy teljesen új kompetenciaterületre lépett, amellyel megalapozta a vállalat fenntartható és hosszútávú versenyképességét. Az elektromobilitás jegyében szervezett tegnapi sajtóélménynapon az újságírók nyerhettek betekintést a vállalat elektromobilitással kapcsolatos tevékenységeibe. A médiaképviselők három helyszínen meg is mutathatták szerelői képességeiket: az elektromos motor gyártócsarnokában, a szerszámgyárban és a szereldében. Az újságírók az egyes élményállomások között Audi e-tronokkal közlekedtek. Audi Hungaria Magyarország legvonzóbb autóipari munkahelye - 2021. 09. Audi Hungaria Magyarország legvonzóbb autóipari munkahelye
Győr, 2021. november 9.
Részletek
Megjelent: 2020-07-22 16:56:42
A NAK Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága és a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium közösen "Szakmakóstoló" nyári pályaorientációs programhetet szervez a Gazda szakma lovász szakmairányának megismertetésére 21, 5. 6. és 7. osztályos diák részére, 2020. július 20-24. között, Győrben. A beiskolázást elősegítő programra a megyében második alkalommal kerül sor. A programok között szerepelnek önismereti és kézműves foglalkozások. A tanulók meglátogatják az iskola egész területét, az ott található istállókat, lovaspályákat és akadályokat, a legelőket, a lovas szaktermet a benne található eszközökkel. A foglalkozásoknak a lovas díszterem ad helyet. A résztvevők megismerkednek az intézményben élő lovak fajtájával, történetével, és még lovaskocsizásra is jut lehetőségük. A Rárói Lovasudvarban lovakkal kapcsolatos érdekességek, a lovász feladatainak összegyűjtése, ügyességi verseny, istállótakarítás, a lovak ápolása vár rájuk.